Látogatottság nélkül nem megy...
A
tartalom pénzzé tételéhez elengedhetetlen, hogy valaki lássa is azt és
ez a blogoknál sincs másképp. Önmagában persze a látogatottság még nem
elég az igazán jelentős bevétel eléréséhez, ez megkövetel némi pluszt,
ahogy később látni fogjuk. Egy sokak által olvasott blog tulajdonosa a
legalapvetőbb módon úgy tud pénzt keresni, hogy kihelyezi oldalára a
Google kattintás alapú hirdetési rendszerének, az AdSense-nek a
felületét. Az AdSense a blogban található kulcsszavakhoz releváns
hirdetéseket társít, majd ha a blog látogatói rákattintanak ezekre,
akkor a blogger pénzt keres.
A teljesen kezdő blog-tulajdonosok
számára tökéletes megoldás lehet a Google-lel történő hirdetési
együttműködés, hiszen ekkor soha senki nem tesz majd megjegyzést akkor
sem, ha nem érkeznek kattintások a szponzorált linkekre, egyszerűen
csak pénz sem jön ebben az esetben. A Google AdSense panelnek
mindenképpen van helye egy olyan blogban, melynek tulajdonosa nem
tervezi, hogy valami sokkal mélyebbre ható, értékesebb oldalt hoz
létre, ekkor ugyanis gyakran többet veszíthet az idegen hirdetések
megjelentetésével, mint amit nyer velük. Lássuk, mi lehet a következő
szint!
Légy véleményvezető: durván megfizetik!
Marketing
szempontból egyre inkább felértékelődnek azok a személyek, akiknek a
véleményére számos ember kíváncsi egy adott termékkörrel kapcsolatban.
Minél többfajta termék jelenik meg egy adott kategóriában és minél
magasabb szintűek, komplexebbek, a hétköznapi emberek számára nehezen
értékelhetőek ezek, annál inkább felértékelődik a véleményvezetők
szerepe, hiszen sokan az általuk alkotott és kommunikált kép alapján
hozzák meg vásárlási döntéseiket. Egy olyan blog-tulajdonos, aki saját
kategóriájában véleményvezetővé tud válni, rendkívül értékes a
marketingesek számára, azaz direktben őt próbálják megcélozni, mivel
rajta keresztül számos potenciális vásárlót elérnek. (Egy-egy témában
persze számos véleményvezető létezhet, akiknek a szavára adott
csoportok adnak.)
Emlékezetes eset volt, amikor az Acer új
laptopjait véleményvezető bloggereknek adta ki tesztelésre és nem kérte
vissza őket tőlük, mintegy jelezve, hogy némi pozitív, vásárlásserkentő
kritikát szívesen olvasna cserébe.
Akadnak persze olyan
véleményvezetők is, akik kifejezetten egyes szolgáltatók
partnerprogramjainak részesei, azaz jutalékot kapnak minden egyes
eladás, regisztráció után. A tapasztalatok szerint azok a blogok a
legsikeresebbek, ahol az affiliate típusú megjelenéseket, ajánlott
linkeket a tartalomba ágyazva sikerül megjeleníteni. Amennyiben valaki
erre vállalkozik, akkor veszélyes lehet emellett Google AdSense
hirdetéseket is megjelenítenie, hiszen többet veszít azzal, ha
elkattintanak az oldaláról és nem sikerül az értékesítés, mint amit
nyer az egy klikkért kapott hirdetési bevétellel.
A gyakorlatban
ez a sikeres tartalom és értékesítés integráció úgy valósulhat meg,
hogy például egy számítástechnikai témában blogoló leírja élményeit egy
általa kipróbált programmal kapcsolatban, melyre "egész véletlenül" egy
őt azonosító, affiliate linkkel hivatkozik, így ha látogatói végül
megveszik a szoftvert, akkor jutalékot kap.
Érdekes modell a bloggerek krémjének
Mivel
a véleményvezetők szerepe felértékelődik, egyes hirdetők a jutalékok
felkínálása helyett sokkal közvetlenebbül, (ám a bloggerek számára nem
feltétlenül kedvezőbben) szeretnék ösztönözni a termékeikkel
kapcsolatos post-ok létrejöttét. Érdekes üzleti modell alapján működik
a PayPerPost.com, mely gyakorlatilag a blog-tulajdonosok és hirdetők
egymásra találását segíti. Az oldalon a bloggerek regisztrálhatnak,
hogy milyen kategóriában hajlandók hirdetést, fizetett post-ot
közzétenni. A hirdetők megkereshetik a regisztrált blog-tulajdonosokat
és megpróbálhatnak előre megírt post-ot kihelyeztetni velük, vagy éppen
csak a témát és a hangnemet megadva íratni a termékükről egy bizonyos
összeg fejében. A pénzmozgás ebben az esetben PayPal-on keresztül
történik, a felek pedig a PayPerPost felhasználói felületén
alkudozhatnak is egymással a tarifát, illetve a hirdetés tartalmát
illetően.
Amennyiben egy hirdető nem erőlteti rá saját akaratát
a bloggerre, hanem meghagyja annak egyedi stílusát, minden bizonnyal
meglehetősen költséghatékonyan juthat értékes véleménybefolyásoló
írásokhoz, melyek optimális esetben nem is keltik reklám látszatát.
Fizetnek, csak írj! Ne dőlj be mindennek...
Mivel
a blogolás egyre elterjedtebb és rengetegen látnak üzleti lehetőséget
benne, az sem ritka, hogy egyes portálok fizetnek, hogy náluk
blogoljunk. Hazánkban ez nem éppen elterjedt, a külföldről kínált
lehetőségeket pedig érdemes tüzetesen átnézni, sok helyen ugyanis
garantálnunk kell bizonyos látogatottsági szintet és bevétel-megosztós
konstrukcióba csábítanak. A legtöbb esetben, ha hozzuk az adott
látogatottsági szintet, akkor magunk is kereshetnénk annyit, amennyit a
szolgáltatók kínálnak. Akad olyan konstrukció is, melyben heti 3 postot
vállalva havi 90-100 dollárt kereshetünk, ekkor azonban az esetlegesen
beeső hirdetésekből befolyó pénz a szolgáltatóé. Érdemes átgondolni a
dolgokat, mielőtt elkötelezzük magunkat, egy sikeres partnerprogramos
együttműködésben ugyanis tranzakciónként is megkereshetjük a máshol egy
hónapra kínált summát. Minden a blog tartalmától és látogatottságától
függ, összességében azonban látogatók nélkül lehetetlen a pénzügyileg
életképes fennmaradás.
mfi | 21:31 | blogszemle
BlogSzemle
VIP
- freeblog
- statgép
- blogring
- href
- 2009. 01. 01.
- 2008. 12. 01.
- 2006. 10. 01.
- rss